10/04/2021

0. Visszatérés

 Sziasztok!


Bevallom, félve, mégis izgalommal telve kezdek bele ezekbe a sorokba, mert tudom, hogy ez most valami más lesz. Valami új. Még én sem tudom, mi fog belőle kisülni, de egy próbát megér. Tudom, hogy sok újat már nem tudok mutatni azoknak, akik ismernek engem régebbről, mégis azt mondom, hogy ez az egész merőben más lesz, mint a többi. Lassan tíz éve, hogy írok, illetve legalább hét éve, hogy megjelentem itt a blogok világában. Belegondolni is durva, mennyi befejezetlen dolgot hagytam itt hátra, ugyanakkor most érzem magamban az erőt, hogy újfent blogot vezessek. Éppen ezért, eljött a visszatérésem ideje. Nagyon sok mindent tervezek erre az oldalra. Valószínűleg minden történetem és novellám át fog kerülni erre a felületre, ahogy számos személyes hangvételű posztot is szeretnék megírni. Többségében olyan témákban, amikben otthonosan mozgolódom és érdekelnek is, mint a sport, vagy a zene. Ez a két dolog központi része az életemnek. Ugyanakkor rengeteg más dolog is megmozgatja a gondolataimat, ahogy néhány olyan bejegyzés is napvilágra kerül, amiben az éppen velem történt dolgokról írok majd. Mert mindenkinek kell egy hely, ahol kiírhatja magából az érzéseit. Nekem pedig ez lesz az. Az Üvegszilánkok lesz az én kis menedékem, ahogy a történeteim tárháza is innentől kezdve a wattpad felülete mellett. 

Nem is marad más hátra, minthogy üdvözöljek minden kedves idetévedőt. Ha szimpatikusnak találod a blogomat, nézz körbe nyugodtan az oldalsávban található menüben. Ahol megtudhatsz néhány dolgot rólam, vagy az éppen aktuális történeteimről. Nem ígérek semmit, főleg nem rendszerességet, mert már bőven benne vagyok a felnőttek világában. Munka mellett pedig nehéz bármit is tartani, ugyanakkor igyekszem minél rendszeresebben jelentkezni. Már alig várom, hogy elkezdődjön az új utam itt. 

Mert vagy szenvedéllyel csinálod, vagy sehogy.

3 megjegyzés:

  1. Én is örülök :3 és várom a bejegyzéseket, addig is körbenézek :D

    (Néha azért megnyugtat, hogy nem csak én hagyok annyi dolgot félve :'D bocsi)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm neked is, hogy itt vagy! 💕 És csak nyugodtan, remélem, találsz kedvedre valót, ha körbenézel. 😊

      (Haha, nem, sajnos én is ilyen vagyok, szóval nagyon átérzem a helyzetedet. 😂)

      Törlés
  2. Én köszönöm, hogy itt vagy! 💕

    VálaszTörlés