Hajnali láng

 Bevezetés



Sokszor az élet hozza a legváratlanabb helyzeteket. Néha egyik pillanatról a másikra minden megváltozhat, hiszen a sors írja a legkiszámíthatatlanabb forgatókönyveket, melyek cselekménysorozatára sosem lehetünk felkészülve igazán. Mert lehet, hogy aki eddig a legjobb barátod volt, most hirtelen az ellenségeddé válik. Különösen, ha ugyanazért a dologért küzdötök.
Sergio Ramos és Fernando Torres egykoron legjobb barátok voltak, szinte már testvérként tisztelték egymást, azonban semmi sem tart örökké. Mostanra mindent kiirtott belőlük a féltékenység szikrája, ami valaha is egykori barátságukhoz köthette őket. Két idegenné váltak hasonló emlékekkel, akik most egyetlen nő kegyeiért harcolnak egymással. Ezen pedig nem segít az a sok közös emlék sem, amikor egymás mellett viselték büszkén a spanyol címeres mezt.
Camila Fernández látszólag boldog párkapcsolatban él, az a bizonyos ezüst ékszer tekintélyt parancsolóan csillog az ujján, ám egy hazatéréssel az élete teljesen a feje tetejére áll. Az elfeledettnek hitt múlt szépen lassan lopózik be a jelenébe, ezzel visszafordíthatatlanul összekuszálva a jövőjét. Hitt benne, hogy elfeledheti egykori szerelmét vőlegénye oldalán, azonban belenézve azokba a barna szemekbe, bizonytalanná válik érzéseivel kapcsolatban.  
Érzelmeik mindent felemésztenek maguk körül, mígnem egy szép napon az indulatok végleg elszabadulnak és vér folyik az addig zöld színben pompázó gyepre. A fellobbantott lángok túl magasra csapnak fel, melyeket már maga sem biztos, hogy képes koordinálni. A spanyol szépség élvezettel játszik a körülötte felélesztett tűzzel, ám a játék veszélyessé válhat. Mert, ha nem vigyáz magára, halálosan megégetheti magát. 

Minden azon a hajnalon kezdődött. Amikor ismét megpillantottalak. Újra lángra lobbantottál bennem valamit.

Karakterek



"Találkozásunk nem is lehetett volna ennél sorsszerűbb, mégis rettegtem tőle, mert tudtam, ha visszatérsz, újra fellobbanhat a láng, ami felégeti az életemet, melyet nagy nehézségek árán hoztam rendbe...Most pedig újra itt állsz előttem, és én nem tudom, mit mondhatnék Neked."


"Tisztában voltam vele, hogy önzőség a részemről. Hogy nem lenne szabad hazatérnem. Mégsem bírtam ki, látnom kellett Téged. Még akkor is, ha néhány évvel ezelőtt én vetettem véget az egésznek a családom érdekében. Most mégis itt vagyok, és ahogy itt állsz előttem, úgy érzem, hibát követtem el, mikor elengedtelek."


"Már akkor tudatában voltam annak, hogy mennyire nehéz lesz veled, amikor ott feküdtél a kórházi ágyon, védtelenül és gyengén. Mégsem akartam lemondani rólad. És ahogy teltek a napok, egyszerűen szerelmes lettem beléd. A gyűrű az ujjadon pedig azt mutatja, hogy sosem akarlak elveszíteni téged."

A képeket Catalina Sánchez szerkesztette, akinek ezúton is nagyon hálás vagyok ezekért a csodás munkákért, illetve hogy megálmodta a képeket a szereplőimhez. 💗

Fejezetek


0. Hajnal

1. Elengedni

2. Menthetetlen

3. Lehetne máshogy

4. Pislákoló lángok

5. Felperzselő szenvedély

6. Pusztító tűz

7. Kialszik a fény

8. Megéget a valóság

9. Vallomások

10. A búcsú ideje

+1. Alkonyat

1 megjegyzés:

  1. Szia! Még átírás alatt van vagy csak béna vagyok? Nem tudom elolvasni😩🙈

    VálaszTörlés